Å·±¦ÓéÀÖ

Egy ex-zsoldos és kém Rómába vonatozván elmélázik kicsit â€� ennyi a történet. BelsÅ‘ monológ majd 600 oldalon â€� ez azért nem hangzik túl kecsegtetÅ‘en. De Énard könyve jóval több ennél: bivalyerÅ‘s irodalmi sűrítés, áthallások orgiája, ilyenformán igazi formai bravúr*, ami úgy mutatja be a Mediterráneum történetét, mint egyetlen összefüggÅ‘ csatát Homérosztól egészen napjaink terroristáiig, mindezt egyetlen Párizs-Róma vonatút idÅ‘tartamába bepréselve. Nem is regény: eposz hóhérok és áldozatok végtelenített láncolatáról, aminek a fehér sziklák és a fájdalmasan kék tenger adnak kontrasztot. A ´Üó²Ô²¹ úgy képes megragadni a háborút, ahogy talán senki: a férfiak szemszögébÅ‘l, akik lehetnek görögök, spanyolok, nácik, oszmánok, szerbek, horvátok, algériaiak, izraeliek vagy palesztinok â€� a lényeg, hogy sosem fogynak el, amíg akad elég gyűlölet, bosszúvágy vagy harci düh, amivel táplálni lehet a szörnyet. Egy tÅ‘rÅ‘l fakadnak mind, csordába verÅ‘dve falvakat gyújtanak fel és nÅ‘ket erÅ‘szakolnak meg, bronzkardot lóbálnak vagy RPG-t, mindegy is â€� büszke férfiak, „fényeslábvértű akhájokâ€�, ragadozók, akik szégyellik, ha látszik a lelkük. Ragadozók â€� dehogy. Valójában paraziták.

Nagy kaliberű regény. Belemegy az emberbe, és nem hagyja békén.

* Talán tanácsos volna elhallgatni, hogy a „formai bravúr� alatt bizony 30-40 oldalas egybefüggő mondatokat tessék érteni. De ez ne rettentsen vissza senkit, mert maga a téma olyan szuggesztív, hogy az ember nemsokára észre sem veszi ezt a mellékkörülményt. És nem kis részben pont azért szuggesztív az a téma, mert a monstre mondatláncolatok megerősítik bennünk az érzést, hogy az események láncolatából nincs menekvés, nincs egy új bekezdés, egy sortörés, de még egy pont sem, ahol szusszanhatnánk egyet.