Å·±¦ÓéÀÖ

(Tényleg nem.)

Most hogy elült a por a nagy botránykönyv körül, kíváncsian odamerészkedtem, hogy elolvassam. Ezzel mégsem jutottam messzire - és számomra meglepő módon még csak nem is a tartalmával volt problémám, az ott egy elbeszélőnek az emlékei, gyerekkora, sztorik és újabb sztorik, valami fura és számomra modorosnak ható stílus. Önéletrajzi: hát soksok ilyet olvastam már, és minden elbeszélő más. Nekem ez a szöveg nem volt követhető, nem ragadott meg, talán tíz oldal után úgy pattantam le róla, hogy nem is emlékeztem már mi ez az egész, aminek a valahanyadik és következő oldala között lavírozok. Mintha csak úgy oda lenne ömlesztve, hogy akkor most emlékmenés. (Ez már a Madeleine-sütis trip feltalálásakor sem működött jól nekem, tudom, van aki azt szereti.)
Sem a megjelenése körüli nagy felhajtás, sem a könyv nem igazán tudott megérinteni. Nem tudom, örüljek-e? De inkább olvasok valami mást. Ezt a nagy irodalmi eseményt vegyük úgy, hogy átaludtam.