Å·±¦ÓéÀÖ

Régen költöztem be ennyire egy könyvbe. Sőt, nem csak régen, de ritkán is. Mondjuk muszáj is volt, mert ezt a monstrumot nem lehet pár nap alatt letudni. De szükség volt erre a terjedelemre, hogy Spiró mindent beleírjon, amit akart, és nekem úgy tűnik, hogy nagyon is tudatosan építette föl a mondanivalóját. Itt nem csak arról van szó, hogy írt egy történelmi regényt némi kalandba ágyazva, hanem megírta egy nép történetét egy olyan időszakból, ami a zsidók számára is sorsfordító volt, de kihatott az egész emberiség történelmére.

Valamikor Jézus halála idején, tehát a 30-as évek közepén lépünk be a történetbe, ami eltart a zsidó háborúig, a Templom lerombolásáig (meg egy kicsit tovább). A főszereplő Uri, a római zsidó, kezdetben még húsz éves sincs. Szokatlan főhős, csúnya, testileg gyenge, nagyon rosszul lát, nehéz is volt elképzelnem, sokszor azon kaptam magam, hogy megszépítem képzeletben. Ezzel szemben okos, művelt, és van szeme a körülötte lévő világra. Tulajdonképpen az ő életét követjük végig, először Rómában, aztán eljut Jeruzsálembe és környékére, onnan Alexandriába, majd visszatér Rómába, ahol leéli további életét. Ez a fajta végig hajszolása Urinak a történelmi atlaszon néha kissé erőltetett, ami a regény rovására megy, de ez csak kis hiba ahhoz képest, amit kapunk. Mert amit kapunk, az egy elképesztő tabló az ókori világról. Olyan részletességgel ismerhetjük meg az akkori életet, mint kevés mai regényben; lehet, hogy ez valakinek lassú, vontatott, vagy unalmas, de én úgy élveztem ezt a lassú mesélést, mint egy időutazó. Olyan írói teljesítmény ez, amire csak kevesen vállalkoznak manapság.

A regénynek persze sok rétege van, az egyik természetesen maga a történelem. Spiró egyrészt történészként áll hozzá a dologhoz, azokat az eseményeket szövi bele a regénybe, amik megtörténtek, másrészt viszont megenged magának annyi szabadságot, hogy olyan részleteket, amik forrásai bizonytalanok, vagy ellentmondásosak, azokat szabadon értelmezze és magyarázza (mint pl. Pilátus bukását, amit a Gerizim-hegyi mészárlás okozott, de a regényben az eset provokációnak van ábrázolva).
Egy másik réteg, pont a fenti kétértelműségek miatt is az író, a történetíró felelősségéről szól. Uri nyitott szemmel jár, egyre többet megért a világból, egyre inkább látja annak hamisságát, és élete vége felé maga akarja megírni népe történetét, de persze elbukik, a történetet a császár embere írja meg a rómaiak szemszögéből. Spiró a regénnyel Uri munkáját végzi el, ami persze lehetetlen, de mi más is lenne egy jó író feladata.
Egy harmadik, az olvasónak igen fontos réteg az a párhuzam, amit Spiró az akkori idők és a jelen között húz meg. Nagyon sok történetben ráismerhetünk a mára, hogy ma sem csináljuk/ják ezt másképp, mint ahogy azt az ókorban feltalálták. Uri élete második felében már elég bölcs lesz ahhoz, hogy lássa, nem kell ismernie feltétlenül a tényeket, ha ismeri a végeredményt, akkor a legtöbb esetben az is világos, hogy mi vezetett oda. Ennek ellenére a mai hatalmasok még mindig azt hiszik, hogy el lehet rejteni a nyuszit a kalapban. Pedig tudjuk, hogy ott volt az mindig is.

A regény folyamán leginkább az idő folyásának beazonosításával voltak gondjaim, Spiró nem mond évszámokat, de az olvasó agya akkor is azon jár, hogy most melyik évben is vagyunk. A történelmi események alapján persze be lehet lőni pontosan az éveket előbb-utóbb, Uri 35 februárjában indul el Jeruzsálembe. De azért néha belekavarodtam, főleg, mert Spiró egy alkalommal mégis mond egy évszámot, mégpedig eszerint Uriék a zsidó naptár szerinti 3760. évben indultak el. Csakhogy ez a mai naptár szerint az 1. évet jelenti (ha nem tévedek), ami lehetetlen, hiszen Tiberius uralkodásának vége felé járunk a regény elején.

Én azt mondom, hogy senkit ne riasszon vissza ennek a könyvnek a mérete, kivételes olvasmány élmény.