ŷ������

Defoe ugye a Robinsonban megírta a protestáns munkamorál himnuszát, a csodát, ahogy a keresztény fehér ember a semmibe kivetve is képes a két kezével újrateremteni a civilizációt. Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ez a kötet ennek női párdarabja. Mert amikor hősnőnket öt gyerekkel a nyakán otthagyja férje, az társadalmi értelemben ugyanolyan lakatlan sziget volt a XVIII. századi Angliában, ugyanolyan reménytelen sors, amiből szinte lehetetlen kikászálódni. Elbeszélőnk azonban vérbeli üzleti talentumként reagál a helyzetre, és áruba bocsátja az egyetlen dolgot, ami maradt neki: a testét. És láss csodát, sikert sikerre halmoz ezen a piacon. Nehéz nem észrevenni, hogy Defoe tulajdonképpen csodálja saját elbeszélője ezirányú tehetségét, oldalakon keresztül képes kéjelegve sorolni mindazt az anyagi hasznot, amit hölgyünk kiharcol magának - ennyi meg ennyi font, ennyi meg ennyi aranypistol, kamatra kihelyezett összegek, hogy az ékszerről meg az ezüstneműről ne is beszéljünk. Az ember meg csak ámul és bámul, mert ha ez a piaci szegmens ilyen haszonnal kecsegtet, akkor szinte kedvünk támad ott szerencsét próbálni.

Na de itt jön az ambivalencia. Mert ugye Defoe hívő keresztényként azt is tudja, hogy a házasságon kívüli szex (pláne ha a nő műveli) egyben halálos bűn is, nota bene ha egy kurvát teszünk meg főszereplőnknek, akkor azt is éreztetnünk kell az olvasóval, hogy a bűn végső soron mindig elnyeri büntetését. Így hát a szerző szerét ejti, hogy szereplője időnként lamentáljon egyet-kettőt bűnei nagyságán, és gondoskodik arról, hogy Roxána ne élvezhesse ki azok gyümölcsét - magyarán miután elér sikerei csúcsára, letaszajtja őt a mélybe*. Ebből pedig a legbutább olvasó is megértheti, hogy hiába utal minden az ellenkezőjére, a prostitúció rossz, ééértem?

Ugye jó háromszáz éves szövegről beszélünk, szóval mai szemmel nézve nem igazán tűnik regénynek. Sokkal inkább erkölcsi példabeszéd a műfaja, annak viszont enyhén erőltetett. Nem lehet persze eleget méltatni Defoe-t, amiért felhívja a figyelmet a női kiszolgáltatottságra, de bevallom, ezt a sok indokolatlan moralizálást, a vontatott konfliktusleírásokat és kommentárokat én már nehezen tudtam tolerálni. Rendkívül érdekes szöveg a maga nemében, de képtelen voltam nem unatkozni rajta.

* Az 1724-es első kiadásban ezt az egész bukás-dolgot Defoe lerendezte egyetlen záróbekezdésben. Aztán érezte, hogy ez nem lesz jó így, úgyhogy a következő kiadásban kifejtette bővebben - de ezzel sem tudott meggyőzni.