Nagyon jó, és nagyon szórakoztató szöveg ez - és a híre ellenére, a várakozással ellentétben, egyáltalán nem tudtam ezt a könyvet autofikciónak tekintNagyon jó, és nagyon szórakoztató szöveg ez - és a híre ellenére, a várakozással ellentétben, egyáltalán nem tudtam ezt a könyvet autofikciónak tekinteni. Pár indikátor az autofikciósságra: az E/1 főhős neve azonos a szerzővel, és erre reflektál. Önéletrajzi fikció. Szerepel benne saját néven a család. Na jó, de attól még egész más, hiszen végig játszik a szerzői és szerkesztői és olvasói szempontokkal. És minden szava egy-egy önéletrajzi fikciós hazugságból véglegesített verzió. Szóval ennyi erővel Esterházy (akit néha fikáz, de ez inkább homage) is autofikciós szerző, amikor éppen az Esterházy család csodálatos kalandjairól ír. (Illetve Münchausen báró is autofikció, stb.) Na de akkor mi ez? Egy elég szuper debütáló, vagyis bemutatkozó regény. Engem behúzott, egy- két oldal után, és gyakorlatilag végig visz a svung, nem is nagyon voltak üresebb járatok. Az egyik legszórakoztatóbb család- és önéletírás EP óta, bár nyilván másképp, és ez így jó. Szinte bűntudatom lett, annyira jól esett ezt a könyvet olvasni: hogy igen, lehet a nyilvánvalóságig ismert és megírt dolgokat is újra megírni úgy, hogy az nem csak egyéni, de humoros és utánozhatatlan legyen. Kurvajó lett, Zsombikám, mondaná a fater, végülis nincs harag, de most már szállj le erről a kibaszott autófikciós szarról, mert összezavarod a kritikusokat....more
Most hogy elült a por a nagy botránykönyv körül, kíváncsian odamerészkedtem, hogy elolvassam. Ezzel mégsem jutottam messzire - és számom(Tényleg nem.)
Most hogy elült a por a nagy botránykönyv körül, kíváncsian odamerészkedtem, hogy elolvassam. Ezzel mégsem jutottam messzire - és számomra meglepő módon még csak nem is a tartalmával volt problémám, az ott egy elbeszélőnek az emlékei, gyerekkora, sztorik és újabb sztorik, valami fura és számomra modorosnak ható stílus. Önéletrajzi: hát soksok ilyet olvastam már, és minden elbeszélő más. Nekem ez a szöveg nem volt követhető, nem ragadott meg, talán tíz oldal után úgy pattantam le róla, hogy nem is emlékeztem már mi ez az egész, aminek a valahanyadik és következő oldala között lavírozok. Mintha csak úgy oda lenne ömlesztve, hogy akkor most emlékmenés. (Ez már a Madeleine-sütis trip feltalálásakor sem működött jól nekem, tudom, van aki azt szereti.) Sem a megjelenése körüli nagy felhajtás, sem a könyv nem igazán tudott megérinteni. Nem tudom, örüljek-e? De inkább olvasok valami mást. Ezt a nagy irodalmi eseményt vegyük úgy, hogy átaludtam....more
A világ itt még nem egyetem, hanem mindenféle veszélyes és kamaszos kisbolygók a biliárdasztalon. Budapest is távoli bolygó, de itt aztán mesehős legyA világ itt még nem egyetem, hanem mindenféle veszélyes és kamaszos kisbolygók a biliárdasztalon. Budapest is távoli bolygó, de itt aztán mesehős legyen a talpán, akit nem forgat ki a cselekmény önmagából. A paprikaport prüszkölő droid legyen irgalmas hozzád, olvasó!...more
Fontos könyv, amit élő traumák hívtak elő, anno 1976-ban, de azóta sem veszített aktualitást, és szerintem nem is fog. A Kindrred egy időutazással áthFontos könyv, amit élő traumák hívtak elő, anno 1976-ban, de azóta sem veszített aktualitást, és szerintem nem is fog. A Kindrred egy időutazással áthidalt történelmi tanmese, legalábbis nekem az elején erősen ifjúsági regény benyomást keltett, bár biztosan kapna egy 16-os korhatárkarikát. Nehéz másképp érdemben beszélni a rabszolgatartásról. Butler pedig érdemben és aprólékosan tárja fel a polgárháború előtti, rabszolgatartó déli ültetvényes ősök és a modern, huszadik századi emancipált leszármazottak közötti másfél évszázadnyi disconnectet. Nem mintha ne lenne ott tengernyi irodalom és szakirodalom - ám ez egy nagyon jól kigondolt és reflektált hiánypótlás. Butler konkrétan elmondta a könyvéról, hogy egy fekete aktivistával beszélgetve indult el az ötlet - az illető ugyanis erősen elítélte a rabszolgaságba úgymond beletörődő feketéket, akik nem szervezték meg magukat ellenállássá. Butler szerint a modern és emancipált, polgárjogáért küzdő fekete amerikai nem sokáig bírná a régi világ rettenetes körülményeit, sem fizikailag, sem lelkileg, és a túlélés módja leginkább a (történelmileg még közelibb és hozzáférhetőbb) koncentrációs táborok túlélőihez hasonlítható. Ebből a tézisből írta meg a kisregényét. Nekem nem sok bajom volt vele: a narratívát a megmagyarázhatatlan, teleport-szerű időugrások frappánsan és gazdaságosan beosztották a cselekményt. A főszereplő Dana pozíciója összetett és nagyon termékeny: mivel a saját őse a rabszolgatartó család, lojalitásai kettősek, ráadásul a saját férje Kevin történetesen fehér (és ez a regénybeli jelenben sem problémamentes - ahogy ma sem lenne az). Jogok és szokásjog, totális hatalom és az elnyomók és alárendeltek emberi mivolta adnak dinamikus összjátékot. Rengeteg brutalitás és kultúrsokk mellett az érzelmi kettős kötések tartják össze a cselekményt, és Dana elhivatottan, ám botladozva járja végig a lépéseket. A rabszolgák és rabszolgatartók világa így árnyalt, ám tömörített bemutatást kaphat. Traumaregény ez a javából, és eléggé sokoldalú és tabudöntő ahhoz, hogy ne hasson nagyon didaktikusnak. Dana rögtönözve, ám összeszedetten pakolja meg újra és újra a túlélőtáskáját - ez lehetne analógia akár a Kindred egészére: nem férhet bele minden, mégis ebből a találgatva összerakott tornazsákból készülhet csak az utazó a cselekményre és a tágabb történelemre. Ami nekem hiányzott, az ebből a kisregényből talán más könyvekre tartozó kérdések: egyrészt minimálisan érinti csak az egyházi közösség aktív szerepét, de ami még szembetűnőbb: a rabszolgatartó Weylin család tagjainak nagyon boldogtalan az élete. Én ezt hajlamos vagyok dramaturgiai tényezőnek venni: a a kisemmizett és meggyötört, agyondolgoztatott emberek életén megváltott rabszolgatartó-boldogság nem fér bele ebbe a drámába, mert bármennyire is plasztikus az egész rendszer igazságtalansága: mégis arra van szükségünk, hogy emberi és etikai mércéink szerint ha már a kisemmizettek nem járhatnak jól, és a jelenből visszalátogató Dana is rengeteget szenved - de legalább a rajtuk élősködőknek is rossz végük legyen... Nagyon sikeres könyv lett: Octavia Butler egy ismert és sokat olvasott író (elsősorban scifi íróként), és ez a legsikeresebb könyve. Középiskolai, órai tananyag. (Ez azt jelenti, hogy választott tananyag: az USÁban ilyesmire nem szokás központi rendelkezéseket hozni.) Nem tudok nem egyetérteni: ezt a könyvet mindenkinek érdemes alaposan elolvasni és megemészteni, bőrszíntől és meggyőződéstől függetlenül....more
Atwood az egyik író, aki mindig érdekesen és közvetlenül és humorral nyúl a legkülönfélébb - és többnyire érdekes,, de nagyrészt vegyes irodalmi meg kAtwood az egyik író, aki mindig érdekesen és közvetlenül és humorral nyúl a legkülönfélébb - és többnyire érdekes,, de nagyrészt vegyes irodalmi meg közéleti meg mikor milyen témához, néha a saját írásairól, életéről, de Shalespearetől a sarkvidékig tényleg nagy a szórás. Valószínűleg akkor is szívesen és kíváncsian olvasnék, ha egy zacskós kefirről írna. Mert aki tud, az tud. Na jó, volt olyan részletes többrészes esszé kanadai íróról akit sosem olvastam vagy ismertem, amit átlapoztam, de könyörgöm, van itt vagy 60 írás. Elképesztő ez az esszésorozat, a korábbi gyűjtemény is szuper. ...more
Problémaköteg, egy problémakötet. Eleve: hogy egyetlen ügyről, egy méltó ügyről szól, mint életről, élet, ügy, érzékenyítés, aktivizmus. Nekem ez szemProblémaköteg, egy problémakötet. Eleve: hogy egyetlen ügyről, egy méltó ügyről szól, mint életről, élet, ügy, érzékenyítés, aktivizmus. Nekem ez szembemegy a lírával, én erről inkább prózában tájékozódom, erről a sok jogos és körültekintően megfogalmazott közölnivalóval. Kétélű dolog, hogy ennyire fontos legyen ez a kötet most. És a borító, a rányomtatott fóliaminta. (Egy becsomagolt erdő?) Van ebben univerzális bőven, de mégis: ez nagyon kontextuserős kötet, kitartott, következetes körbejárása egy vallásos és homoszexuális ember életproblémájának ma Magyarországon. Elmondja, elmagyarázza, körbejárja, szemlélteti. Igaza van. Nekem ez felemás. Egyfelől hogy kritikán felül helyezkedik: hát akinek ez nem annyira tetszik, az homofób, nem szolidáris, egyáltalán: nem érzékeny. Nem illik nem tetszenie. De hát ez eléggé bekorlátozza a szerzőt és olvasót egyaránt, ez nekem nem komfortos. Mégis nagy tisztelettel írok most Kupihár Rebeka kötetéről, bármilyen vegyes érzésekkel is. Még szerencse, hogy nem ennyire homogén ez a kötet. Találni benne (ilyen kekec, finnyázó olvasónak is mint én lettem, soksok év aktivistáskodás és lassan ugyanannyi év fanyar hátrébblépősség mellett), akit nem lep meg a téma, nem botránkoztat meg a társadalmi moral nonsense, talán még kicsit irritál hogy a gyerekvállalás körüli nyünnyögéssel mégis mi a frászt kezdjek tudatos gyermektelenként de hát oké belefér - szóval még ilyen dioptriával is találok benne olyan verset, talán csak párat, ami betalál. Amire azt mondom igen, nem csak abból áll a világ hogy igazság van meg igazságtalanság (pedig van bőven), hanem mindenirányú elbizonytalanodás és megválaszolhatatatlanság, vagy éppen tényleg szépre eltalált szöveg, vagy olyan irónia amin szívből együttérezve nevetek. Jó, hogy van ez a kötet, és jó első kötet, borzasztó kitárulkozó, vállaltan kiszolgáltatott, all-in. Bevállalós. Csak ne lenne köré ez a közélet, ez a nyomorúság, hogy huszon- vagy hány éve hogy erről beszélünk és olvasunk, és írunk is, és mégis mindig csak muszáj nekimenni saját testtel és minden szavaddal ugyanannak az egyre sötétebb jégnek. Az ám, hazám....more
Újraolvastam. Először még talán a megjelenése évében, vagy nem sokkal azután olvashattam, vagyis nagyjából 20 éve. Meglepően kevésre emlékeztem, és peÚjraolvastam. Először még talán a megjelenése évében, vagy nem sokkal azután olvashattam, vagyis nagyjából 20 éve. Meglepően kevésre emlékeztem, és persze egészen más arányokban, de arra jól, hogy ezt a könyvet érdemes lesz újrajárni. Szomorkás, humoros, alapos és pesszimista, életigenlő narráció, abszurdba hajló hatalmi intrikák, vallási és gazdasági vérremenő küzdelmek, az antiszemitizmus korabeli anatómiája, és elképesztően brutális mészárlások. Uri története amellett, hogy kalandos életút, egy zsidó szempontú körkép az addigra már jócskán hanyatlásnak induló Római Birodalomról. Mint ilyen, rettentően ki van vattázva, nevek és rangok és politikai intrikák és közéleti események sokszor követhetetlen zuhataga - bár nagyon távoliak és az ókorászokon kívül mindenkinek idegenek ezek a fennforgások, az élmény valahogy csak olyan mozaikosan hat, amilyen a világ ma is. Kevés van ami ne lenne a mai olvasónak (mégis) ismerős. ...more
Miután kiolvastam Karin Tidbeck elképesztő regényét, másnap arról ábrándozok, hogy Berolék Annája, a bizottság által részben kanonizált és részben eltMiután kiolvastam Karin Tidbeck elképesztő regényét, másnap arról ábrándozok, hogy Berolék Annája, a bizottság által részben kanonizált és részben eltüntetett népszerű költőnő, szóval ez a köztiszteletű próféta, mint ahogy a központból ideküldött Vanja számára is kiderül (talán a könyvtáros vagy Ulla meséli?) az új kolónia konspiratív exódusza napján hátrahagyott egy manifesztót. Ennek tartalmát végülis nem ismerjük meg, Amatka tanácsa ugyanis gondosan eltüntette, és már nincs aki felidézné, hogy is történt az egész titokzatos "baleset". Még utóbb maga Berolék Annája sincs abban a helyzetben-halmazállapotban hogy a régi önmaga elképzeléseit ismertesse. Pedig micsoda manifesztó lehetett! Amatka egy előretolt kis kommuna, ahol - mint minden pionírtelepen - egy központi bizottság irányít lényegében mindent. Az olvasó valóság-horizontjaitól eltérően, ez a totalitárius rendszer olyan emberek szabadságát korlátozza, akiknek a miénknél (a "régi világnál") nagyobb szabadsági fokuk is van: egyfajta szómágia útján tudják a tárgyi valóságukot alkotó gyári tömbanyagot alakítani, a puszta verbalitás és képzelőerő igen tág határain belül. Egy kiskanál vagy egy pokróc vagy egy ajtó stb úgy marad az ami, hogy folyton meg kell nevezni, jelölni, máskülönben felbomlik, egy tócsányi szörnyű űrtakony lesz belőle. A biztonság és a köz java azt diktálja, meglehetős nyomatékossággal, hogy mindent alaposan meg kell őrizni a ráruházott alakban, és mindennemű mulasztás bűn, a megbízhatatlan egyéneket pedig előbb-utóbb eljárás alá vonják, mert ugyebár az ember a legfőbb erőforrás, ám a köz javát kell mindenben előrevalónak venni, mert szolidaritás, és hurrá! (Ilyenkor ajánlatos, bár természetesen nem deklaráltan kötelező, lelkes Hurrával felelni.) Az egyéni szabadságvágy nekifeszül ennek a biztonsági játéknak, és Tidbeck bizony végigvisz a szerelem és árulás mozzanatain, de a lelki kiegyensúlyozottságot zsarnokian propagáló kommunizált családi viszonyokon is. A fő kitörési irány mégiscsak a már emlegetett költészet és az írás: a beszélt és írott nyelv kreatív és szabad használata. Ezeket a spontán kitüremkedő egyéni színfoltokat sem cenzúra, sem toronymagasra emelt bürokrácia nem tudja visszafogni, sem "biztonságos" keretek közé retusálni. Pedig minden erejével azon van. Vanja, az elbeszélő, épp egy kialakulóban levő iparág, a szabad termelés tervkereskedelmi lehetőségeinek felkutatása hozzák Amatkába, ebbe a fagyos agrártelepre. A helyiek higiéniaitermék-használati szokásairól gyűjt adatokat, majd a gombatermelők ekcémás tüneteinek kezeléséről, szóval nem éppen forradalmi figura. Bár nagyon szórakoztató, ahogy szinte tanácstalanul áll az alapvető piackutatás ismeretlen egyenlete előtt - szinte súgni támad kedve az embernek... Összeakad egy helyi nővel (az azonos nemű párkapcsolat nem tabu, hiszen mindenkit lombikkal szaporítanak, akár kedve tartja akár nem: kell az ember!), és a szerelemtől felbátorodva ottmarad telepesnek. A könyvtárban pedig nem csak ekcémás gombafarmerekről tájékozódik - akár elbeszélői, akár olvasói mércével egyre furcsább lesz minden. Tidbeck novelláit is nagyon szerettem, ez a regény pedig pont akkora minőségi ugrás a két formátum között, ami megérte a sok ráfordított évet. Felidézi bennem az 1984, a Fahrenheit 451, de akár Atwood és a Szolgálólány meséje, vagy a kiváló A nap magja világait és problémáit, ezek ugyanis a disztópia zsáner-árnyékát játszva (ha nem is könnyedén) átugorva, a disztópiát kortárs mitológiaként kiterjesztik az ember, a világ és a társadalom, politika és egyéni szabadság, de elsősorban is a nyelv, a kreativitás és az emlékezet egzisztenciális kérdéseire. Az Amatka pedig ebben a mezőnyben teljesen eredeti és univerzálisan irodalmi regény. Tidbeck látomása (szinte ellentézisképp az orwelli Újbeszél-manifesztóval) nem a nyelv politikailag irányított korlátozására fut ki, nála a kreatív egyéni nyelvhasználat valójában az egyetlen és totális eszköz a változásra, a szabadságra és a velejáró kockázatra, ami nélkül a túlélés biztonságos játszótere valóban egy infantilizált játszótér csupán... Igazán hasznos pionír ez a Tidbeck, elvtársak, de vigyázni kell, nehogy furcsa ötleteket keltsen az olvasó népben - ne adjunk neki figyelmeztető célzásképp valami kitüntetést?...more
Vegyes versélmények - volt aminek elkapott a hangulata, és volt aminek meg nem. A nyelvet és a témákat biztos kézzel pakolássza a költő, van ahol képlVegyes versélmények - volt aminek elkapott a hangulata, és volt aminek meg nem. A nyelvet és a témákat biztos kézzel pakolássza a költő, van ahol képletes, van ahol morbid, kétségtelenül versek és jól meg vannak írva, de nekem ez személyesen nem sokat ad: érdeklődve elolvastam....more
Érdekes könyv, véletlenszerűen kaptam fel a könyvesboltban (és ilyen és régen volt már!). Eltartott egy darabig, amíg végigmutálódott ez a szöveg néháÉrdekes könyv, véletlenszerűen kaptam fel a könyvesboltban (és ilyen és régen volt már!). Eltartott egy darabig, amíg végigmutálódott ez a szöveg néhány zsáneren: krimi, gyerekkortörténet, kalandkönyv, pszichothriller, scifi. Végülis mindez együtt, egy meseszerű és kissé kaotikusan megkavart, tematikusan dezorientált forgaatókönyvbe gyúrva. A főhős és elbeszélő előbb saját, demenciával élő (illetve haldokló) anyját hajkurássza, majd egész sajátéletbeli rejtély-sorozat bomlik ki, hallucinációkkal és világjobbító fantáziákkal, meg titkosügynökösdivel tarkítva. Továbbá óriási könyvtárak, mutáns macskák, Stasi, Star Trek, urbanisztika, és mesebeli mondókák, karnevál üzemmódban. A finn Enyészfolyam fiktív középváros jelene és jövője amolyan Alíz Csodaországban, ahogyan Agatha Christie egy ópiumos gyógykúra során esetleg megírta- persze finn nyelven, de szerencsére a magyar fordítás (A furcsa macska napja, ford. Bába Laura) megkönnyíti az olvasó dolgát. Ha a könyv nem is. :)...more
A római történelem hosszú, szövevényes, és a nagy építkezési projektjeiken kívül a nagy része töredékekből és vitatható emlékekből rakható össze. MaryA római történelem hosszú, szövevényes, és a nagy építkezési projektjeiken kívül a nagy része töredékekből és vitatható emlékekből rakható össze. Mary Beard nekilát végigvinni a legendás római kezdetektől a Köztársaság korán át a császárkor egyik értelmezhető végéig, amikor a birodalom minden (szabad) lakója római polgárjogot kapott. Mindez nem egy lineáris, egyenes, vagy akár követhető vonalvezetés: sok a megoldatlan kérdés, és ahogy ez lenni szokott, minél többet tájékozódunk, annál több új és megoldhatatlannak tűnő vakfolt kerül képbe. Mégis, nagyon sokat adhat az olvasónak ez a könyv és ez a téma, egyrészt Beard kompetens és közvetlen vezetésével, de nem kevésbé mert nagyon erősen releváns az olvasó által megélt (értsd: nem római) világra. Szerencsére nem rugózik ezen a szerző, sőt, egészséges távolságokat tart a túlzott megfeleltetések és jelenszempontú (bele)magyarázás zátonyaitól - inkább korrektül bevállalja, hogy ezek a források ilyen vagy olyan elfogultsággal és tipikusan utólag íródtak, vagy bár nagy a kísértés, de ezt sajnos mégsem érthetjük egészen úgy, hogy már akkor is működtek a maiakhoz nahát mennyire hasonló intézmények vagy trendek. Persze így is bőven érvényesül, hogy már az ókoriak is... Ami viszont bizonyos: a rómaiak nem csak a cementet és a modern naptárt, a (légiós) nyugdíjkorhatár felfelé tologatását és a modern jogrendszer alapjait, de a multikulti fogyasztói globalizmust is feltalálták. A világ mindenkor is feltartóztathatatlanul kortárs volt - és erre nagyon jó néha alaposabban is odafigyelni....more
Újraolvasás, 15 év után. Voltak részek, pontosabban jelenetek, amikre jól emlékeztem, de ennek a könyvnek mégis az elbeszélésmódja a leginkább figyeleÚjraolvasás, 15 év után. Voltak részek, pontosabban jelenetek, amikre jól emlékeztem, de ennek a könyvnek mégis az elbeszélésmódja a leginkább figyelemreméltó. Mert szerintem Magyarország második világháborús és államszocialista traumáinak felfűzése az egy dolog, nekifutottak már páran több-kevesebb sikerrel. Na de a kollektív elbeszélő! Hogy a narrátor az a "mi", aki néhol görögdrámás kórus, máskor az arctalanságból körvonalazódó, statisztáló alakok, szemtanúk, akik névtelenek maradnak, de mindent láttak-hallottak, és mindent összeraktak egy történetté. Azért ez eléggé leleményes, és emlékeim szerint Závada tovább is fejleszti még a következő regényében (Idegen testünk), amire idővel szintén ráfér majd egy újraolvasás. Mert van még maga a történet, vagyis egy alföldi tót közösség tagjainak többgenerációs életútjai, amit egy fennmaradt fénykép foglal alkalmilag per regény keretbe. Ez úgy látom kevésbé sikerült remekbe, ami nagyon ügyesen szövődik mintha magától (bár érezhetően az irodalmi sors keze dolgozik, hogy ennyire nagyon zárt legyen a rendszer), de a több szálon haladás néha túlságosan is élesen vált. Visszatérő motívum még a gyakran reported speechbe csomagolt politikai elemzés, ez azért utóbb már baromi fárasztó tud lenni, ha az ember lelkiismeretes és nem lapozza simán át. És ami másodjára igazán nem tetszett, az a szereplők ide-oda fellángolása és elhidegülése közül kibomló Koren Ádám-féle szerelmi szál, ami minden lélektani és karakterfejlődési bolyongása ésatöbbi mellett azért mégiscsak épp csak elviselhető, olyan megcsináltan szentimentálisnak hat. Mindenesetre A fényképész utókora nagy könyv (talán kicsit lehetett is volna rövidebb, feszesebb?) és a történelmi téma mellé olvasói fejem már személyes nosztalgiát is adagolt. Újraolvasni is érdekes volt....more
Ha egész röviden kéne értékelnem: "Csak rajongóknak!" Persze ez kettős üzenet, egyrészt mert én is amolyan rajongó vagyok: Leonora Carrington nem csak Ha egész röviden kéne értékelnem: "Csak rajongóknak!" Persze ez kettős üzenet, egyrészt mert én is amolyan rajongó vagyok: Leonora Carrington nem csak izgalmas és méltán újrafelfedezett festő, de A hallókürt című regénye is egy kis remekmű. Talán megalapozott lenne a novelláskötetétől is ilyesmire számítani: sok kis remekműre, szürreális és szerethető, fanyar humorú elbeszélésekre. Ez nem egészen jött be. Először is nagyon nagy a szórás, a 30-as évektől a 60-as évekig keltezettek az írások, nagyjából 30 élv merítése és nagyjából 30 darab. A szövegeket ráadásul nem egy fordító tette át magyarra (és ez egyik kevés alkalom, hogy angol szöveget is elsőre magyar fordításban olvasok el), mert Carrington hol francia, hol angol, hol pedig spanyol nyelven írt. Ezért a három fordító, nyelvenként épp egy. Szürreáálisnak szürreálisa, de - mély levegő - ezek az írások nem annyira jók. Ha levonnám belőle (persze lehetetlen!) az elfogultágom Carrington felé, akkor tulképp van köztük eléggé rossz is. Egy csomó túltolt, következetlen, sőt egészen sematikus zagyvaság. Mintha ugyanazt írná meg, na jó nem harmincszor, de úgy 20-szor biztosan: bizarr állat- és emberlények morbid, álomszerű, sokszor nyakatekert epizódjait. Persze a 30-as 40-es években ez tökre kísérleti lehetett, de úgy érzem nem igazán nagy klasszikusokat olvastam. Volt pár igazán vicces is, csak eléggé elvesznek a resztli között - és az külön kisebb tragédia, hogy az olvashatóbb/viccesebb darabok a kötet vége felé tömörülnek. Persze lehetne, hogy addigra hangolódtam rá Carrington világára, de szerintem nem erről van szó, sőt: a sok nem annyira élvezetes mű után inkább egyre nehezen adtam újabb esélyt arra, hogy bevonódjak. Lehet, hogy jobban jártunk volna másféle csoportosítással. Hát, rajongásból adtam +1 csillagot, meg mert tök jó hogy az Ampersand kiadó a Carrington-életművet ápolja és magyarul is hozzáférhetővé teszi, mégiscsak az évszázad egyik jelentős alkotójáról és kult figurájáról van szó. A borító is tényleg gyönyörű, az egész kivitelezés klassz - bár lett volna több illusztráció! Szóval ezek azért nagyrészt Carrington értelmezhetetlen agymenései, rajongóknak! A többieknek viszont A hallókürt minden szempontból jobb kezdőpont. Én pedig szeretnék egyszer megnézni egy Leonora Carrington kiállítást....more
Loading...
